SZC logo

Érdi Szakképzési Centrum

OM kód: 203036/007 | 2030 Érd, Ercsi út 4.

Intézmény logo

Érdi SZC Kós Károly Technikum

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

HAT-19-03-0284

Készülünk az érettségire! – Magyar írók és költők emlékei Partiumban és Erdélyben

A HAT-19-03-0284 számú, „Készülünk az érettségire! – Magyar írok és költők emlékei Partiumban és Erdélyben” című Határtalanul pályázatunk célja az volt, hogy segítsük végzős diákjainkat a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgára való felkészülésben. A négynapos kirándulás lehetőséget biztosított arra, hogy a csoport felkeresse a Petőfi Sándorhoz, Ady Endréhez, Arany Jánoshoz, Kölcsey Ferenchez, Kazinczy Ferenchez és Juhász Gyulához kötődő emlékhelyeket, illetve alkalmat adott egy újabb találkozó megszervezésére a bánffyhunyadi testvériskolánk diákjaival és tanáraival.

A kirándulást eredetileg 2020. márciusában szerettük volna megvalósítani, de a koronavírus járvány miatt erre nem kerülhetett sor, az utazást végül 2021. szeptember 20-24. között pótoltuk. Az eredeti célkitűzés így is megvalósult, 36 diák és 4 tanár vett részt a kiránduláson, és az utazók között mind az öt érettségi előtt álló osztály tagjai képviseltették magukat. Az indulás előtt a diákok egy felkészítő foglalkozáson vettek részt, amelyen az iskolánk igazgatója ismertette velük Erdély történetét, illetve a felkeresni kívánt helyszínekkel kapcsolatos tudnivalókat.

2021. szeptember 20-én reggel 6 órakor indult el a csoport az iskola elől, a Király-hágó megtekintése után az úti cél Bánffyhunyad volt, ahol a testvériskolánk, az Octavian Goga Elméleti Líceum diákjai és tanárai fogadtak minket, a két iskola magyartanárai egy rendhagyó irodalomórát tartottak Petőfi Sándorról, majd a diákok közösen koszorúzták meg a Petőfi-kopjafát. A csoport a koraesti órákban foglalta el a kalotaszentkirályi szállását, vacsora előtt a házigazda, Vincze-Kecskés István a helyi református templomot is bemutatta.

A második napon Kolozsvárra utazott a csoport, ahol a város nevezetességeinek (Hunyadi Mátyás szülőháza, Farkas utcai református templom) megtekintése mellett iskolánk névadójának sírját is megkoszorúzták a Házsongárdi temetőben. A délután folyamán meglátogatták a tordai sóbányát, illetve csoportképet készítettek a Tordai-hasadéknál. A vacsorát követően a házigazda egy néptáncos bemutatót szervezett a csoportnak, amit egy táncházas program zárt.

A harmadik napon a csoport elhagyta Kalotaszeget, először Csucsára látogattak, ahol megtekintették az Ady Endre Múzeumot, majd megérkeztek a nagyváradi szállásra. A várost egy honismereti vezető mutatta be egy séta keretében, először a nagyváradi várat, majd a belváros nevezetességeit fedezhette fel a csoport. Sokaknak nem volt elég a délutáni séta, a diákok egy része tanári kísérettel a vacsora után is a belvárosba indult, hogy az esti fényekben is megtekinthesse a látnivalókat.

A kirándulás negyedik napján a csoport először Érsemjénre látogatott, ahol megtekintették a Kazinczy Ferenc Emlékmúzeumot, a kiállításról és a költőről a múzeumot gondozó nyugdíjas tanárnő mesélt a csoportnak. A következő állomás Nagykároly volt, ahol a Károlyi-kastély felkeresése után a csoport a városházára ment, ahol megtekinthették azt a báltermet, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia megismerkedtek. Egy közös ebéd után továbbindultak Érmindszentre az Ady Múzeumba, majd Sződemeteren felkeresték a Kölcsey Ferenc Emlékházat, ahol a helyi lelkész vezette őket körbe, és mesélt az Emlékház történetéről is. A napot a vacsora után egy irodalmi vetélkedő zárta, amelyet a kísérőtanárok állítottak össze, és a diákok csapatban mérkőzhettek meg egymással.

A hazautazás napján a csoport elbúcsúzott Nagyváradtól Janus Pannonius híres költeményével, majd felkeresték Nagyszalontán az Arany János Múzeumnak otthont adó Csonka-tornyot. A hazaérkezés előtt meglátogatták Kecskemétek a Katona József Múzeumot is, végül az esti órákban felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza.

Az utazást követően egy értékelő óra után a diákok vállalták, hogy osztálytársaikkal kiselőadások keretében osztják meg a megszerzett élményeket és ismereteket, illetve részt vettek az utazásról készült fotókiállítás összeállításában is.

https://youtu.be/Fp1C5dlEyGQ

 


Partnereink

SZC logo

Érdi Szakképzési Centrum


Érdi SZC Kós Károly Technikum

2030 Érd, Ercsi út 4.

Telefon: +3623365501

E-mail: iskola@koserd.hu

OM azonosító: 203036/007

Felnőttképzési nyilvántartás száma:


2024Érdi SZC Kós Károly Technikum