Hírek
2026. máj. 18.
Igazgatóság
Nemzetközi tapasztalatok Lyonból – sikeres Erasmus+ mobilitáson vettek részt az érdi diákok
2026 márciusában a Franciaországban található Lyon adott otthont annak az Erasmus+ mobilitási programnak, amelyen az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Technikum 10 rendészeti szakos diákja és két kísérőtanára vett részt. A március 22. és 28. között megvalósult tanulmányút célja a tanulók szakmai, nyelvi és kulturális kompetenciáinak fejlesztése volt nemzetközi környezetben. A program a Lycée Professionnel Sainte-Thérèse partnerintézménnyel együttműködésben valósult meg.

A mobilitást alapos előkészítő munka előzte meg, amely során a felek közösen alakították ki a szakmai programot. A diákok négy alkalomból álló felkészítésen vettek részt, amely során országismereti, nyelvi és szakmai tréningeken készültek fel az útra. Kiemelt szerepet kapott az önvédelmi gyakorlatok ismétlése és az utazással kapcsolatos részletek pontos egyeztetése.
A lyoni tartózkodás során a tanulók számos szakmai és kulturális programon vettek részt.
Ellátogattak a GFOR tűzoltó képző központba, mely egyben működő tűzoltóállomás is, ahol első kézből ismerhették meg a francia tűzoltók munkáját. A program részeként a CRS 46 rendőri egység működésébe is betekintést nyerhettek. A szakmai látogatások során a diákok összehasonlíthatták a magyar és francia rendészeti rendszereket.
A tanulók vegyes nemzetközi csoportokban dolgoztak együtt francia diákokkal, ami jelentősen hozzájárult kommunikációs készségeik fejlődéséhez. Az angol nyelv használata mindennapossá vált, különösen szakmai helyzetekben. A program során több új szakmai kifejezést sajátítottak el a rendészet és önvédelem területén.
A szakmai tevékenységek mellett kulturális élményekben is gazdagodtak a résztvevők. Megtekintették a híres Fourvière-bazilika épületét, valamint Lyon történelmi városrészeit. A kulturális programok hozzájárultak a diákok nyitottságának és interkulturális érzékenységének fejlődéséhez.
Kiemelkedő esemény volt Vass Tibor előadása, aki 28 éves franciaországi személyes tapasztalatán keresztül mutatta be a francia rendőri szakmai élet sajátosságait. Előadása hiteles és inspiráló képet adott a diákok számára a nemzetközi karrierlehetőségekről is.
A mobilitás során a tanulók digitális, szociális és problémamegoldó készségei is jelentős fejlődést mutattak. Önálló beszámolókat és fotókat készítettek, részletesen dokumentálták élményeiket, és aktívan részt vettek minden programon. A közös sport- és önvédelmi foglalkozások tovább erősítették fizikai állóképességüket és önbizalmukat és a két ország diákjainak kapcsolatát erősítette, a lelkes kommunikációnak még az iskolai csengő sem tudott véget vetni.
Összességében a lyoni Erasmus+ mobilitás jelentős szakmai és személyes fejlődést eredményezett a résztvevő diákok számára. A megszerzett tapasztalatok hosszú távon is hozzájárulnak rendészeti tanulmányaikhoz és jövőbeli pályájukhoz.
A program sikeresen erősítette az európai együttműködés és a kulturális nyitottság fontosságát a fiatalok körében. A lyoni iskolával létrejövő jó harmonikus kapcsolat a jövőben még jobban elmélyülhet, Delphine Drut igazgatónő felvetette egy szorosabb együttműködés lehetőségét a két intézmény között. Szívesen látogatnának hozzánk a közeljövőben.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Rendkívüli felvételi eljárás
Az Érdi SZC Kós Károly Technikum rendkívüli felvételi eljárást hirdet a 2026-2027. tanévre az alábbi tanulmányi területekre:
2026. máj. 7.
Igazgatóság

Vezetői program
Megtekinthetők a vezetői programok, melyek a kiírt igazgatói pályázatra érkeztek!
2026. máj. 4.
Igazgatóság
Egyeztetett felvételi jegyzék 2026-2027. tanév
A középfokú felvételi eljárás hivatalos eredménye!
2026. ápr. 29.
Trojkóné Horváth Ildikó Igazgató






